Méhnyakrák után

Sajnos nem kedvez ez az időszak a nyiroködémával küszködőknek.
🚷A kijárási korlátozások miatt nem jutottak el Vendégeim a szükséges kezelésekre. 🙁

Így van ezzel az a 61 éves nagymama is, akit már évek óta kezelek nyirokmasszázzsal. Wertheim-féle műtéten esett át, mely alatt eltávolították a méhét, petefészkeket, csonkolták a hüvelyt, kivettek 35 nyirokcsomót.
Műtét utáni szövődmény gyanánt belső katétert kapott a húgyvezetékbe, azóta haspréssel tud csak pisilni.
🦵A lába a műtétet követő 2. év után kezdett el dagadni. Először a boka, majd a lábszár, térd, comb.
Elmondása alapján a tünetekből arra következtetek, hogy háromszor is orbáncos 🔥 esett át.
Az erysipelas miatt hegszövetek keletkeztek, melyek még tovább rontják az állapotát.
Jelenleg 2-3 hetente nyirokkezelésre jár. Otthon rendszeresen mozog.🤸‍♀️
Ezzel a kúrával szinten tudjuk tartani állapotát.👌

A Covid-19 miatti rendelkezések miatt azonban nem jutott el hozzám időben.
Állapota leromlott. A lábszára gyulladásnak indult, és még is betegedett. 😔

Cystitis akuta-t, idült húgyhólyaggyulladást diagnosztizáltak nála a kiskunhalasi kórházban. Kezeléseként antibiotikumot kapott, melyre javulás nem volt tapasztalható.

A héten már szerencsére újra tudott jönni. 😊
A nyirokkezeléssel kijuttattam az ödémás végtagból a pangó nyirokfolyadékot.🙌
Kiegészítő kezelésként JOALIS preparátumokat kapott, melyek a gyógynövények erejével és az információs gyógyászattal példátlan segítséget nyújtanak.

Mivel a húgyhólyaggyulladást leggyakrabban E. coli, Klebsiella, Proteus, Staphylococcus vagy Pseudomonas baktériumtörzsek által okozott, illetve ritkán specifikus, azaz Mycobacterium által okozott gyulladás, ezért NO/NOBACTER-t adtam neki. Ez a készítmény a bakteriális fertőzések esetén a szervezet védekezőképességének stimulálására szolgáló képességet segíti.

A LYM/LYMFATEX a nyirokrendszerben található mikrobagócok eltávolítására szolgáló készítmény. 🦠

A DU/DEURON az urinális területről szélesebb spektrumútoxinok eltávítására szolgáló komplex készítmény. Nem csak a húgyúti terület valamennyi részét, hanem a vegetatív idegrendszeri struktúrát is tehermentesíti ez a készítmény.👾

Ez a hármas kombó 2 hónap alatt várhatóan tartósan rendezi a problémát.✔️

Hamarosan újra találkozunk. 😊

Papp Andrea