Kedves Hallgatóim!

📅2023 januártól decemberig, Mentor Programot indítok a nyirokmasszázs alaptanfolyamjaimon végzett Kollégák számára. ☺️

🧐Számos egyéni megkeresés után arra ösztönöztetek, hogy a tervezett néhány napos továbbképző tanfolyam helyett, egy sokkal hatékonyabb MENTOR PROGRAMot állítsak össze számotokra, melyben biztosítom és támogatom egy egész éven keresztül a szakmai fejlődéseteket.🤩

⏭️Miért érdemes velünk tartani?⏮️

✅ Ti mindannyian egy segítő szakmát választottatok. 😇Gondolom azért, mert segíteni szeretnétek a benneteket megkereső Vendégeknek.

✅Most itt a lehetőség, hogy szakmai tudásotokat felelevenítsétek, és kiegészítsétek, hogy egy professzionálisabb szintre fejlődhessetek, és ezzel egy szélesebb vendégkört tudjatok építeni.

✅Az alaptanfolyam óta eltelt idő alatt nyilván már mindannyian máshogy végzitek a munkátokat. Már tudtok több rendszerben is gondolkodni, 🤓észreveszitek, a nyirokproblémákat akkor is, ha egyéb elváltozásokkal kerestek fel benneteket.

✅Nagy örömömre szolgál, hogy sokan bele is vágtatok egyből, és napi szinten osztjátok meg velem kételyeiteket, kérdéseiteket, sikereiteket. 🥰

Ezúton is köszönöm a visszajelzéseket.

NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁTOK! 😊

✅Szeretném, ha lelkesedéseteket sokáig megtartanátok, és mankóként lehetnék jelen a pályátokon, mindaddig, amíg magabiztosan használjátok majd a tudásotokat. 💪

✅ Nyilván tapasztaltátok, hogy az alaptanfolyamon igyekeztem annyi eshetőséget felvonultatni és begyakoroltatni Veletek, amennyi csak lehetséges volt ebben a 4 napban.

Nos, ez csak a jéghegy csúcsa volt!🌈

✅Az éves terv tematikájában megosztottam, milyen témákat vonultatok fel időrendben hónapról-hónapra.

A szakmai tudásom esszenciája mindez, egy olyan gyakorlatorientált mentor program, amit sok év rendkívüli szorgalmával, elhivatottságával, és fanatizmusával építettem fel és használok sikeresen a nap mint nap.

⚠️Időpontok és témakörök:⚠️

2023. Január 21.

Bőrelváltozások a nyiroködémában, gyulladásos bőrbetegségek.

Keringési rendszer (artériás, véna, nyirok) elváltozásai. Kezelési lehetőségek.

2023. Február 25. – Betekintő

A fej és arc elváltozásai. Bőrtípusok. Az arcon kialakult ödémák lehetséges okai.

Az arc nyirokmasszázsa. (a BIOLA támogatásával 😍)

2023. Március 25.

A mell és elváltozásai a csomóktól az eltávolításig. Mellkasi műtétek utáni rehabilitáció.

A mell nyirokmasszázsa.

2023. Április 29.

A lipödéma típusai, stádiumai és kezelése.

Narancsbőr kezelése. Felkészítés a 👙 szezinonra. 😉

2023. Május 27.

Nyiroködémás végtagok bandázsolása.

Kompressziós terápiák alkalmazása.

Segédeszközök a gyakorlatban.

2023. Június 24.

Férfi és nőgyógyászati műtétek és szövődményei kezelése.

Modern mikrosebészeti eljárások. Műtétek utógondozása.

Alkalmazott onkológiai terápiák melletti lehetséges nyirokkezelések.

2023. Július 29.

Ízületi problémák és a nyirokrendszer összefüggései, kezelése.

Alternatív lehetőségek.

A piacon lévő segédeszközök bemutatása.

2023. Augusztus 26.

Plasztikai műtétek (mell, has, zsírleszívás) és balesetek utáni műtétek utógondozása, hegek kezelése.

2023. Szeptember 30.

Nyiroködéma szövődményeként kialakult bőrgyulladások, nyirokcsorgás, lábszárfekély gondozási lehetőségei. Alkalmazható kötszerek, krémek bemutatása.

2023. Október 28.

A nyirokterápia jelentősége az idősgondozásban.

Keringési problémák, érszűkület, diabéteszes sebek, dekubitusok kezelési lehetőségei.

2023. November 25.

Alternatív lehetőségek a nyirokbetegségek kezelésében.

Természetgyógyászati megoldások, önkezelés, táplálkozás, gyógytorna.

2023. December 16-17.

Dec. 16. Az éves anyag átismétlése.

Dec. 17. VIZSGA 🤩

✅Ezek az anyagok egymásra épülnek. Nem érdemes kihagyni egyet sem. ☝️

Ezért kérem csak az jelentkezzen, aki szeretné végig vinni az egész évet. Ne vegye el mástól a lehetőséget a fejlődésre.

✅ Jelentkezni privát üzenetben nálam, január 10. keddig lehet, illetve a férőhelyek számától függően lehetséges.

(max 18 fő)

➡️A részvételi díj alkalmanként 36 000 Ft, éves díj 432 000 Ft + 15 000 Ft vizsgadíj, mely tartalmazza a tőlem megszokott igényes jegyzetet, az eszközök, anyagot használatát, az esetleges vendégelőadók költségeit, a vizsgával kapcsolatos összes kiadást, a bőrkötéses bejegyzett tanúsítványt.

(aki valamilyen okból egy-egy alkalmat kihagyni kényszerül (nem tanácsos, mert azt is ki kell fizetni😉) , utólag megkapja az alkalom dokumentációját.

➡️ Az oktatás Kecskeméten a Dózsa György 27-29-ben lesz, várhatóan 9-00-15.00-ig, de olykor picit tovább is maradunk. 😉

(🎥Figyelem! Nem tudom vállalni, hogy az alkalmakon “házivideót” forgatok azok számára, akik nem tudtak eljönni.

A gyakorlati oktatási rendszer és az ellenőrizhetőség miatt nem szeretnék online lehetőséget sem biztosítani. Mindezek méltatlanul elvennék azoktól az időt, akik jelen vannak, illetve olyan dologhoz asszisztálnék, amiben nem igazán hiszek. 🤷‍♀️)

➡️ Csak magánszemélyek számára tudok számlát kiállítani, ezt kérlek vegyétek figyelembe a jelentkezéskor.

➡️ A részvétel a befizetések sorrendjében az 1. havi, januári (36 000 Ft) biztosítja.

😍Szeretettel várlak Benneteket! 😘

Papp Andrea

Gyógymasszőr, nyirokszakember

Szakmai oktató